“A hamarosan megjelenő könyv „Az utolsó huszonhét” trilógia
második kötete lesz, a Hívójele: „GRÁNIT”. Az első rész tavaly szeptemberben,
az Ünnepi Könyvhétre jelent meg. A trilógia gyakorlatilag egy visszaszámlálást
visz végig, az utolsó huszonhét napot egy kataklizma bekövetkezéséig, amiről a
legutolsó oldalig nem tudja az olvasó, hogy bekövetkezik-e vagy sem, és ha
igen, mi lesz az? Hiszen olyan sok választási lehetőség van, ha azt vesszük
figyelembe, milyen sok dolog van, ami elpusztíthatja az emberiséget.
A történet sok szálon fut, földrajzilag is eltérő helyeken
élő személyekkel, akik egy titkos művelet révén lehetőséget kapnak, hogy a
maguk módján próbáljanak meg felkészülni a világvégére, és túlélni azt.
A könyv lényege a lehetőség, hogy bármikor-bármi
megtörténhet, de az sem kizárt, hogy a 27. nap végén a világon semmi sem fog
történni. A kétség végig ott marad.” Ennél tökéletesebb összefoglalót magam sem írhattam volna az előző kötetről és magáról a trilógiáról, amelynek nyitó könyvéről hamarosan szó lesz itt a blogon is, de addig is lássuk a második kötet fülszövegét és borítóját!
Fülszöveg
Greg nem egészen értette, miért őt választották a feladatra,
hisz nincs senkije és semmilye. A csatornában él, ahol nem létezik jövő, sem
tulajdon, csupán a gyorsan változó érdekek. De úgy tűnik, a társadalomnak most
pont rá van szüksége: a jelen és célok nélküli emberre. Egy olyan vezetőre, aki
még azelőtt megtanult túlélni, hogy valóban véget ért volna a civilizációnk.
Az első részben megismert szereplők dolga sem lett
egyszerűbb.
Caroline és csapata tovább folytatja a felkészülést,
dolgukat azonban megnehezíti a digitális alvóügynökök támadása. Dr. Kyle
Gardener elkeseredetten küzd családja megmentéséért, miközben az őrült ötlettel
ellopott brit aranykészlettel is meggyűlik a baja. Mi lesz a hajléktalanokból
verbuvált véderő illusztris tagjaival, Hepikével, Hentessel és társaikkal?
Milyen taktikát választ Mikura és Loui Padre?
Az utolsó huszonhétnél kapcsolódtunk a visszaszámláláshoz,
melyből még tizennégy nap van hátra. Az idő kíméletlenül pereg, az események
sűrűsödnek. Ki éli túl a napokat? Ki éri el a céljait? Netán előbb bekövetkezik
az ismeretlen támadás?
A történet folytatása közben garantáltan nem fog unatkozni
az olvasó, mert bár a világvége komoly dolog, de az oda vezető út még lehet
roppant szórakoztató!
Alexander B. Hackman gondoskodik erről, aki a trilógia
második részében is hozza fergeteges stílusát.
Borító
Ha kíváncsi vagy az íróra itt találod meg:
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}
Normal
0
21
false
false
false
HU
X-NONE
X-NONE
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,sans-serif;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-bidi-font-family:”Times New Roman”;
mso-bidi-theme-font:minor-bidi;
mso-fareast-language:EN-US;}


Hozzászólás