Sziasztok! A mai napon egy interjút hoztam el nektek Gabriel Russ íróval, akinek lebilincselő könyvéről beszéltem már nektek a blogon( Ide kattintva elolvashatjátok azt a cikkemet is :D). Azonban ez alkalommal nem a megszokott interjú formát választottam, hanem arra kértem, hogy osszon meg velünk néhány érdekességet a regény keletkezéséről vagy éppen a benne szereplő karakterekről.
Érkezzen tehát az író fantasztikus válasza, fogadjátok sok szeretettel!
“Sziasztok. Szeretettel köszöntök mindenkit, akit az olvasóim között tudhatok és azokat is, akiket még nem. Akik még nem ismernek azoknak elmondanám, hogy Gabriel Russ néven írom a regényeim, eddig szám szerint kettőt. Az írás gondolata már évekkel ezelőtt körvonalazódott bennem. Először versekkel próbálkoztam több kevesebb sikerrel.
nincs. Általában reggelre már úgy néztem ki, mint egy Angora nyúl, a sötétben írástól. Sokat romlott a látásom tőle. Mivel egy olyan témát választottam, amihez kutató munkára volt szükség, azt is éjszaka, két fuvar között csináltam. Visszatekintve nem volt könnyű, de úgy érzem és az olvasói véleményeket olvasva, megérte. Szóval a kezdeti nehézségek után, bele lendültem, a nem kifejezetten írásra kitalált körülmények ellenére. A film egyre csak pörgött a fejemben, és hogy minél hamarabb papírra vethessem, volt, hogy korábban mentem ki dolgozni, a nejem nem kis megdöbbenésére. De olyan is volt, hogy annyira elfáradtam az írástól, hogy elaludtam a kocsiban és a szerelmem telefonált rám délelőtt, hogy “Apa nem akarsz haza jönni?”. Egyszeriben olyan érzések kerítettek hatalmukba, amikhez hasonlót még sosem éreztem. Együtt sírtam, együtt nevettem a karaktereimmel, akiket én alkottam. Ezt nem tudtam mire vélni, azt hittem kezdek meggárgyulni. De nem. A történet vitt magával, pedig azt hittem egykor, hogy amit én írok, azt én viszem. Nem így történt. A történet magától íródott és egy megmagyarázhatatlan erő vitte a kezemet. Észre sem vettem és megírtam harminc oldalt. Elképesztő utazás volt, ahogy tört elő belőlem a belső énem, akit eddig nem is ismertem.
Aztán egyszer csak vége lett. Próbáltam húzni, mert annyira megszerettem a karaktereimet és tudtam, hogy hiányozni fognak. De rájöttem, hogy ha húzom akkor beleesek abba a hibába, hogy vontatottá válik a történet. Azt meg nem akartam. Úgyhogy szépen elvarrtam a szálakat és befejeztem. Ekkor még hátra volt az úgynevezett finomhangolás, de aztán azzal is kész lettem. Ezután ültem a kocsiban és csak néztem ki az ablakon. Próbáltam olvasni, de semmi nem érdekelt. Hiányoztak. Ott akartam lenni velük. Ez egy depresszív helyzet volt, amiből ki kellett jönnöm. Nem volt könnyű. Rájöttem, hogy ez mások könyvével nem fog menni, úgyhogy elővettem életem másik meghatározó szakaszát, az ökölvívást. Mivel majdnem két évtizedig űztem ezt a sportot, és még rengeteg eltemetett gondolat kavargott bennem, így a kettőt ötvözve belefogtam a második regényembe. Ez egy bokszolóról szól, akitől elveszik a gyermekét. És meg is érkeztünk az első kulissza titokhoz. Ez velem is megtörtént.
Cane Corso fajtájú kutyája Angel is létezik. Ő a mi kutyánk, a szemünk fénye. Utalok egy tigris mentő emberre is, ő is létezik. Itt él pár kilométerre tőlünk és van jópár mentett tigrise. Van nála egy fehér bengáli tigris, amit Thaiföld- ről hoztak és ők szoktatták le a kábítószerről, amire azért szoktatták rá, hogy a turisták simogathassák. Végül, de nem utolsó sorban, Jacksont az zoológusomat, magamról mintáztam, bár ez nem volt tudatos, ezt a feleségem mondta. “Apa ő te vagy..” A történet felénél a főhős szert tesz egy Hayabusa típusú sportmotorra. Ez is létezik. Az saját motoromat írtam bele, ami egy csodás szerkezet és már tizenhárom éve szeljük az utakat együtt.
BookTime 
Hozzászólás